Szasztok!
Ha már Rúzs és BonBon a blog neve, akkor az a minimum, hogy az első bejegyzés témája is a rúzs lesz.
Mint ahogyan már a képről is láthatjátok, most AVON termékeket fogok nektek bemutatni.
Amikor rúzst vásárolok mindig a kezemen próbálom ki a tesztereket, viszont sokszor van olyan, hogy ami jól mutat a kezemen, az az ajkamra kenve borzasztóan áll. Ezért szereztem be több mintát is az Avon rúzsaiból, hogy a szimpatikus árnyalatokat rögtön a számon próbálhassam ki.
20 mintát rendeltem, sajnos az egyik színt véletlenül kétszer, így 19 rúzsminta boldog tulajdonosa lettem.
Amióta rúzst használok szinte csak matt rúzsaim voltak és továbbra is azok az abszolút kedvenceim, így ennek a bejegyzésnek is a matt termékek lesznek a főszereplői.
A nude árnyalatoktól kezdve egészen sötétebb bordós, lilás rúzsokat is választottam.
Azért szeretem ezeket a rúzsmintákat, mert ha megrendelem őket és nem állnak jól akkor sem tragédia, mert ha nem áll jól a szín akkor nem kidobott pénz. Ami meg tetszik azt normális kiszerelésben megrendelem. Ha pedig találok olyat ami tetszik, de nem annyira, hogy megvegyem, akkor itt a minta ami jópár alkalomra elegendő és a táskámban/neszeszeremben is kényelmesen elfér.
De lássunk néhány swatchot a rúzsokról:
Mint láthatjátok a képeken feltüntettem az árnyalatokat, de egy külön listán leírom, hogy melyik melyik rúzshoz tartozik.
A Shine Burst ajakrúzsból csak a Berry Burst árnyalatát rendeltem meg.. Már a swatchon is látszik, hogy ez eltér a többi rúzstól. Nekem kifejezetten a nyarat juttatja az eszembe és magamra kenve kissé olyan hatást keltett mintha szájfény lenne rajtam, viszont nem ragadt.
Egyébként ez egy szuper fényes ajakrúzs, hidratáló formulával, így kifejezetten ápol és garantáltan nem fog kiszáradni senki szája tőle.
Szóval ha egy kis nyarat be akarsz csempészni az őszbe, ami nem nehéz 30fokban, akkor ez a rúzs (és ez az árnyalat) tökéletes választás.
A Matte Peach és a Matte Rose a Színmegújító, matt hatású ajakrúzs árnyalatai.
Nagyon tartós és gyönyörű matt színei vannak, viszont ebből még nem olyan nagy a színválaszték, ami nem gond mert a Matt hatású ajakrúzsból bőven lehet válogatni.
3D ajakrúzs a teltebb ajkakért
Abszolút kedvenc. 4 árnyalatot rendeltem meg belőle:
-Power Trip
-Stolen Kisses
-Truffle
-Hot Pants
Gyönyörű, élénk színei vannak és csodálatosan teltté varázsolja az ajkakat. Egy kis optikai tuning pedig mindig jól jön. 15 árnyalatból lehet válogatni. Inkább a lilás árnyalatok vannak többségben.
A maradék 12 minta a Matt hatású ajakrúzshoz tartozik.
-Pure Pink
-Ravishing Rose
-Berry Blast
-Vibrant Melon
-Peach Flatters
-Ruby Kiss
-Red Supreme
-Perfectly Nude
-Au Nature
-Marvelous Mocha
-Splendidly Fuchsia
Szép matt színei vannak.Nagyon tartós, szépen fed.
Az eddigi tapasztalataim az AVON rúzsaival mind pozitívak. Egyik sem szárította ki a számat; evés, ivás után is fenn maradtak, esetleg egy kis igazítást igényeltek. Ár-érték arányban teljesen megéri akkor is ha csak most kezded a sminkelést, de akkor is ha már rég óta a rúzsok híve vagy.